Amikor a minap egy kis lepkehálóval a közelünkben lévő patakban planktonrákokra “vadásztam”, a rákokkal együtt belekerült ez a kis aranyos halacska is. A tüskés pikó édesvízben ritkán több, mint 10 centiméter, többnyire 5-8 centiméter. Ha a 70-es évek elején történik mindez, akkor akár a Berinkei-féle halmonográfiába is bekerülhettem volna, ugyanis hazánkban akkortájt fogta egy kisfiú belőle a Pesti Duna-parton az első bizonyított példányt. Nem kizárt, hogy hazánkba az Al-Duna felől érkeztek az első példányok, de gyakoribbá csak az 1980-as években vált, s ebben az osztrák Duna-szakaszon fölszaporodott állomány inváziója játszotta a főszerepet. 
Lelőhelyei egyelőre a Duna mentére korlátozódnak. Az élőlények számára egy új környezet benépesítése mindig kihívásokkal jár. Mára már egyre jobban elterjedt ez a nagyon rövid életű, különleges szaporodásmódjáról híres kis halacska. Viszonylag könnyű biztosítani a feltételeket az akváriumi szaporodásához is. Az ívási időszak március végétől augusztus elejéig tart. Ívási időben a nemek színezete jellegzetesen eltérő, a hím háta feltűnő vörhenyes, zöldessárgává ill. ezüstösen csillogó kékeszöld irizálóvá válik. Az írisz csillogó, tengerkék, a torok és a has élénkvörös lesz. A nőstények nászruhája kevésbé színpompás, hátukon sötét keresztcsíkok láthatók ívási időben. A tüskés pikó hímje a növényekből, dombszerű fészket készít a folyóágyban vagy a tófenéken, Ha a fészek és a hím élénk színei oda csaltak egy nőstényt, akkor az utóbbi bemegy a fészekbe és lerakja 300-1000 ikráját. Ezután a hím néhány hétig gondozza az ikrákat, majd a kikelt ivadékokat. Kissé zömök, oldalról lapított hal. Háta és hasa ívelt, farokrésze rövid és nagyon elvékonyodó. Feje és szeme nagy, orra közepesen hosszú. Előrenyúló fölső állású szája aránylag kicsi, benne apró és hegyes fogak találhatók. Hátán, a hátúszó előtt általában 3, hasúszói helyén 1-1 hegyes, felmereszthető csonttüske van.
Védett halfaj, a fotózás után, útjára is engedtem. Akváriumi tartásra egyébként ideális halfaj.